Válságos a légitársaság helyzete
A Malév az újabb MSZP-s csontváz?
A Fidesz szóvivője szerint a Malév válságos helyzete egy újabb szocialista csontváz a szekrényből, "a Gyurcsány-korszak súlyos öröksége".
2012.02.02 15:45MTIA kormánypárt reméli, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárások rendezni fogják a felelősség kérdését - írta Selmeczi Gabriella közleményében, amelyben úgy fogalmazott: a Gyurcsány-korszak prominensei - a volt pénzügyminiszterekkel, "Veres Jánossal és Oszkó Péterrel az élen" - "szánalmas módon próbálnak kibújni a felelősség alól", amelyet az elmúlt húsz év talán "legelbaltázottabb" privatizációja miatt kell viselniük.
A Fidesz szerint szívfájdító, amit a szocialisták a Malévvel műveltek, és ami miatt a cég mostanra az összeomlás határára jutott - írta Selmeczi Gabriella.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium reggel tudatta, hogy rendkívüli moratóriumot rendelt el, és rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a Malév Zrt. mellé a Fővárosi Bíróság csütörtöki végzésében. A rendkívüli moratórium alapján a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvez, a vele szembeni pénzkövetelések behajtása céljából indított végrehajtások szünetelnek, a jogszabály szerint biztosítékok nem érvényesíthetők. A Malévvel korábban kötött szerződéseket a partnerek nem bonthatják fel, azoktól nem állhatnak el.
A moratórium a helyzet rendezéséig vagy a felszámolásig tart
A Malévre elrendelt moratórium, illetve a céghez kirendelt rendkívüli vagyonfelügyelő megbízatása a légitársaság pénzügyi helyzetének rendezéséig, vagy a legrosszabb esetben a felszámolás megindításáig tart - közölte az állami Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Fábián Balázs emlékeztetett arra, hogy az állami támogatás visszafizettetésére vonatkozó uniós döntés miatt a Malév anyagi pozíciói megrendültek. A vagyonfelügyelő a társaság működését próbálja fenntartani, együttműködve a Malév vezetésével.
A Fővárosi Bíróság csütörtöki végzésében döntött rendkívüli moratóriumról és rendkívüli vagyonfelügyelőről a Malév Zrt.-nél. Ez alapján a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvez. A jogszabályi előírások szerint a rendkívüli vagyonfelügyelő az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.
A sajtótájékoztatón Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke beszámolt arról, hogy a testület pénteken ülést tart, és a rendkívüli vagyonfelügyelővel közösen áttekintik a menedzsment által összeállított likviditási tervet.
A repülőjegyekre vonatkozó kérdésre megismételte: a nemzetközi légügyi szövetségnél, az IATA-nál lévő biztosíték lefed egy bizonyos kört, a IATA-ügynökök kártérítik az utasokat járattörlés esetén. Aki hitelkártyával vásárolt jegyet, annak a bank téríti meg, az utazási irodáknál csomagban vásárolt jegyek vételárát pedig az iroda. Lesznek olyanok, akik kimaradnak a körből, ők jogi úton kérhetik vissza a jegy árát.
A vagyonfelügyelő feladata, hogy felmérje a helyzetet és segítse a társaság működésének fenntartását. A társaság pénzügyei felett a vagyonfelügyelő átveszi az irányítást.
Kérdésre megerősítette, hogy a Malév felszámolása nem indult el, arról bírósági döntés rendelkezhet csak. Arról, hogy mennyi ideig finanszírozható a működés, azt mondta, erre csak a likviditási terv ismeretében lehet válaszolni.
Berényi János megerősítette, hogy a Malév dolgozói megkapják havi bérüket.

Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként tért vissza Nicole Kidman a 65. cannes-i filmfesztiválra, amellyel azonnal esélyessé vált a legjobb női alakítás díjára.
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ

Repülőgépeket vásárol a Malévtől a Travel Service
Három személyszállító repülőgépet vett csődbe ment európai légitársaságoktól - közülük kettőt a Malévtől - a Travel Service cseh magán légitársaság. Mindhárom gép Boeing 737-700 típusú.
Hűtlen kezelés miatt ítélték el
Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton

Rémálom az irodai konyhában
Hogyan válhat a kellemes hangulatú konyhai részleg, ahová a dolgozó szünetelni tér be, pár percre kikapcsolódni, veszélyes hellyé? Igen egyszerűen.
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...

Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira elbűvölő személyiség, hogy ezt a szeretetet egészen biztosan ki is tudja majd fejezni.
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?

Autóvadász razzia Fejér megyében
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség autóvadász versenyt szervez 2012. május 25-én pénteken. Az nyeri a megmérettetést, aki a legtöbb "problémás" járművet kiszűri.
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött

Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Állványzatról zuhant le egy munkás péntek reggel Budapesten.
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:47 Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
- 8:33 Orbán: új nemzeti konzultáció kezdődik
- 8:29 Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
- 8:25 A NOB vb még nem döntött Schmitt Pál plágiumügyében
- 8:18 Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
- 8:15 Rémálom az irodai konyhában
- 8:08 Lecsaphat a Bud hurrikán a mexikói turistaparadicsomra
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 08:44
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 08:40
- A biblia2012.05.25 08:33
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.25 08:29
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.25 01:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



