Tehermegosztásra vár a polgármester
Csütörtökön tárgyalják az Erste Bank válaszát Hódmezővásárhelyen
Hódmezővásárhely csütörtöki testületi ülésén foglalkozik az Erste Bank válaszával, amelyet Lázár János december végi levelére adott.
2012.02.02 13:01ma.hu/MTIA polgármester az Erste banknál azt kívánta elérni, hogy az osztozzon a hódmezővásárhelyi önkormányzattal a svájci frank árfolyamának meglódulásából következő veszteségén - erről ír a Napi gazdaság.
A mostani tehermegosztási igény abból a szempontból furcsa, hogy azokban az években, amikor a város nyert a pénzeken, fel sem merült a "terhek megosztása": állítólag maga Lázár János "büszkélkedett" 2007 augusztusában, hogy az egy évvel korábban kibocsátott kötvényből származó pénzt befektették, amiből a kamat- és árfolyamkülönbségen több mint egymilliárd forint bevétele származott a városnak - írja a lap.
Az ÁSZ kimutatása szerint a városnak a származékos ügyleteken, a devizanemek átváltásából származó árfolyamnyereségen és opciós díjbevétel címen 2007−2008-ban további, összesen 1,611 milliárd forint bevétele származott.
Folytatja az egyeztetéseket Hódmezővásárhely az Erste Bankkal
A közgyűlés fölhatalmazta Lázár János polgármestert, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a svájci frank-forint árfolyam miatti veszteségek viseléséből az Erste Bank Hungary Zrt. is vállaljon részt. A képviselők egyhangúlag felhatalmazták a polgármestert arra is, hogy szükség esetén forduljon az igazságszolgáltatáshoz, valamint kérje az Országgyűlés, illetve a kormány segítségét. Bírósági út esetén Lázár Jánosnak be kell mutatnia a keresetlevelet a testületnek jóváhagyásra.
Az önkormányzat decemberben kérte a 2006-ban kibocsátott, 69,4 millió svájci frank névértékű kötvénye kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását az értékpapírokat lejegyző Erste Banktól, de az – ahogy Lázár János fogalmazott - ultimátumban elutasította ezt.
A határozatot zárt ülésen fogadták a képviselők, de az azt megelőző több mint tízórás vita során többször szóba került a kötvény ügye is.
Lázár János a költségvetés tárgyalása során kifejtette, a hódmezővásárhelyi önkormányzat a kötvény kibocsátása során nem vett igénybe tanácsadói szolgáltatást, a város közvetlenül tárgyalt a bankkal.
A polgármester közölte, 2007-ben és 2008-ban az önkormányzat - a bank tanácsa és javaslata alapján, a pénzintézet állampapírok kereskedésével kapcsolatos szolgáltatásait igénybe véve - határidős opciós ügyleteket kötött. Az ügyleteken keletkező nyereségen a bank és a város megosztozott. A politikus szerint elvárható lenne, hogy ha a jóban partnerek voltak, a veszteséget is közösen állják”.
A lakossági devizahitelek végtörlesztése kapcsán a bankszövetség és a kereskedelmi bankok maguk teremtettek precedenst, elismerve részbeni felelősségüket az árfolyamváltozás okozta károkért azzal, hogy a 180 forintos frankárfolyam feletti veszteség felét állják – mondta Lázár János.

Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként tért vissza Nicole Kidman a 65. cannes-i filmfesztiválra, amellyel azonnal esélyessé vált a legjobb női alakítás díjára.
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

Rémálom az irodai konyhában
Hogyan válhat a kellemes hangulatú konyhai részleg, ahová a dolgozó szünetelni tér be, pár percre kikapcsolódni, veszélyes hellyé? Igen egyszerűen.
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...

Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira elbűvölő személyiség, hogy ezt a szeretetet egészen biztosan ki is tudja majd fejezni.
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?

Autóvadász razzia Fejér megyében
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség autóvadász versenyt szervez 2012. május 25-én pénteken. Az nyeri a megmérettetést, aki a legtöbb "problémás" járművet kiszűri.
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött

Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
Állványzatról zuhant le egy munkás péntek reggel Budapesten.
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:47 Lezuhant egy munkás egy budapesti építkezésen
- 8:33 Orbán: új nemzeti konzultáció kezdődik
- 8:29 Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
- 8:25 A NOB vb még nem döntött Schmitt Pál plágiumügyében
- 8:18 Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
- 8:15 Rémálom az irodai konyhában
- 8:08 Lecsaphat a Bud hurrikán a mexikói turistaparadicsomra
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 08:44
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 08:40
- A biblia2012.05.25 08:33
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.25 08:29
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.25 01:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



