Javult a kohéziós támogatások felhasználási aránya
Rekord mennyiségű uniós támogatás Magyarországnak
Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága tegnapi ülésén áttekintette a kohéziós politika támogatására szánt uniós összegek tagállami felhasználását.
2012.01.26 15:27ma.huAmint az az ismertetőből kiderült: egy év alatt 63 százalékkal javult a kohéziós támogatások felhasználási aránya Magyarországon. A 2011-es rekordévet is számolva pedig csatlakozásunk óta az uniós be- és kifizetéseink mérlege is rendkívül pozitív: 14 milliárd euró (több mint 4000 milliárd forint) többletet mutat.
A kohéziós politika két pillére az Európai Régiófejlesztési Alap és a Kohéziós Alap. Ezekre 2007-2013 között összesen 260,54 milliárd euró áll rendelkezésre. Ennek az összegnek a tagállamok idén január elsejéig csak 33,16 százalékát vették igénybe. Ez kevésnek tűnik, de az elmaradás behozható, hiszen a kifizetések még akár 2016-ra is áthúzódhatnak. Két éve még csak 12,30, egy éve pedig 22,80 százalék volt az európai átlag, tehát egyre jobban gyorsul a felhasználás.
Magyarország számára a hétéves keret 21,29 milliárd euró, ennél csak Csehország, Spanyolország és Lengyelország kap többet. Ebből 2010-ig 13,4 százalékot használtunk fel, ami egy százalékponttal az uniós átlag felett volt. 2011. január elsejére a felhasználás 8,7 százalékkal javult. 2011 még jobban sikerült. Idén január elsejére 2,4 százalékkal az európai átlag fölé kerültünk. A szakbizottság kimutatása szerint a felhasználás 2011-ben Magyarországon majd 63 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ez pedig a negyedik legnagyobb az egész Európai Unióban.
Surján László ezzel kapcsolatban kiemelte: az Orbán kormány elődeihez képest a kohéziós politika terén is látványos javulást ért el, de további gyorsításra van szükség. Mivel a támogatás utófinanszírozással történik, a pályázóknak többnyire hitelt kell felvenniük. E hitel visszafizetése lényegében garantált, igen ritkán jön közbe olyan akadály, ami miatt a pályázat meghiúsul. A kockázat tehát kicsi, de ez a kamatokban nem, vagy alig tükröződik. Az uniós támogatás nem a bankok hasznát akarja növelni, ezért a kamatok legyenek reálisak, a kockázattal arányosak. A képviselő szerint külön öröm, hogy az Európai Uniótól Magyarország befizetéseinél 4,37 milliárd euróval több átutalást kapott tavaly, jóval többet, mint eddig bármikor.
"Tekintettel arra, hogy az Európai Unióban zajló politikai viták felelőtlensége és a hazánkat érő megalapozatlan vádak miatt egyre többen fordulnak el az Uniótól, érdemes arra is figyelni, hogy 2004-2010 között Magyarország 5,8 milliárd eurót fizette be a közös kasszába, ugyanakkor 15,5 milliárd euró támogatás érkezett. A mérleg rendkívül pozitív, a 2011-es rekordévet is számolva 14 milliárd euró (több mint 4000 milliárd forint) többlet, a mai világgazdasági helyzetben pedig ez az egyik legfontosabb külső segítség a felemelkedésünkhöz" - hívta fel a figyelmet Surján László kereszténydemokrata politikus, az Európai Parlament nemrég megválasztott alelnöke.

Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként tért vissza Nicole Kidman a 65. cannes-i filmfesztiválra, amellyel azonnal esélyessé vált a legjobb női alakítás díjára.
Gyümölccsel, édesítővel és szójatejjel készül
Zabkása, te édes!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

Rémálom az irodai konyhában
Hogyan válhat a kellemes hangulatú konyhai részleg, ahová a dolgozó szünetelni tér be, pár percre kikapcsolódni, veszélyes hellyé? Igen egyszerűen.
Napi horoszkóp - 2012. május 25.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Helló, pornó, bye-bye igazi nők?
A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...

Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The Gathering rocktündéreként ismertté vált, utóbb pedig saját zenekarával és szólóprodukcióival is népszerűséget szerző holland énekesnő - s van is annyira elbűvölő személyiség, hogy ezt a szeretetet egészen biztosan ki is tudja majd fejezni.
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?

Autóvadász razzia Fejér megyében
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség autóvadász versenyt szervez 2012. május 25-én pénteken. Az nyeri a megmérettetést, aki a legtöbb "problémás" járművet kiszűri.
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött

Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Tíz hónap alatt már öten lelték halálukat a bordeaux-i Garonne folyóban, akik egytől egyig azért szédültek bele az amúgy nemrégiben felújított partú vízbe, mert előtte a kelleténél jobban a pohár fenekére néztek.
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:33 Orbán: új nemzeti konzultáció kezdődik
- 8:29 Képek - Kilenc év után erotikus krimiben tért vissza Nicole Kidman
- 8:25 A NOB vb még nem döntött Schmitt Pál plágiumügyében
- 8:18 Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére
- 8:15 Rémálom az irodai konyhában
- 8:08 Lecsaphat a Bud hurrikán a mexikói turistaparadicsomra
- 7:59 Külföldi segélymunkásokat raboltak el Afganisztánban
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 08:40
- A biblia2012.05.25 08:33
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.25 08:29
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.25 01:12
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 00:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



