hirdetés

"Igen meglepő"

Fidesz: az MSZP miatt rossz a nyugdíjasoknak

A Fidesz szóvivője szerint "igen meglepő a szocialisták hirtelen támadt aggodalma" nyugdíjügyben, kormányzásuk alatt ugyanis folyamatosan csökkentették a nyugdíjak reálértékét, és állandóan emelték a rezsiköltségeket.

2012.01.25 15:10MTI
hirdetés

Selmeczi Gabriella ezt arra reagálva közölte, hogy Korózs Lajos, az MSZP szakpolitikusa szerdán egy sajtóbeszélgetésen azt mondta: pártja szerint ellentmondások vannak a kormány eddigi intézkedései, valamint a gazdasági minisztériumnak a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló háttéranyagában foglaltak között. 

Az ellenzéki politikus erre hivatkozva felszólította a kabinetet, tisztázza, milyen nyugdíjmodellt akar. 

A Fidesz szóvivője ezzel kapcsolatban azt írta: arra kérik az MSZP-t, ne sürgesse ilyen fontos kérdésekben a kormányt, hiszen a nyugdíjrendszer évtizedekre határozza meg a nyugdíjasok életét, egy felelős kabinet pedig minden lehetőséget számba vesz. 

"Mint Korózs Lajos is rámutatott, ami az egyik országban jól működött, nem feltétlenül működik egy másikban" - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella, aki felszólította az MSZP-t, ne a kormányt sürgesse, hanem tegye meg javaslatait.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Nyaki nyirokcsomó megnagyobbodás és a fej-nyaki laphámrák
2012. máj. 25. 05:21

Veszélyes a beöntés? Mi a helyes módszer? - Az orvos válaszol
2012. máj. 25. 02:51

Kinőhető-e a táplálékallergia?
2012. máj. 24. 23:23

Orsóférgesség
2012. máj. 24. 21:41

Anyajegy vagy bőrrák? Az anyajegyekről
2012. máj. 24. 20:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.