Bugyorog a Sukoró
Sukoró-ügy: Oszkó a bíróságra ment - tanúnak
Tanúként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán az úgynevezett Sukoró-ügyben Oszkó Pétert, a Bajnai-kormány volt pénzügyminiszterét.
2012.01.11 13:38MTIOszkó Péter a csaknem három órán át tartó kihallgatás után újságíróknak elmondta: kormánytagként "meglehetősen körültekintően kezelték, és jó döntéseket hoztak ezekben ez ügyekben, és az állami érdekeket megvédték, ezzel ellentétes jelzés most sem hangzott el." A volt pénzügyminiszter megerősítette, hogy az ügyészségen a teljes sukorói ügy szóba került, beleértve a telekcserét és a koncessziós szerződést is.
Oszkó Péter hangsúlyozta: Sukoró-ügyben az államot nem érte kár. A kérdés az, hogy mennyit követelhet az állam "azoktól a beruházóktól, akik nem tudtak beruházást csinálni" - tette hozzá.
Fazekas Géza, a KNYF szóvivője a szerdai kihallgatás után elmondta: az úgynevezett Sukoró-ügyben hűtlen kezelés bűntette miatt folyó eljárásban a volt pénzügyminisztert tanúként hallgatták meg. A szóvivő megerősítette, hogy részben az ingatlancsere, részben a koncesszióval kapcsolatos eljárásban tettek fel kérdéseket. A szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva a kihallgatás részleteiről nem adott tájékoztatást, ám azt elmondta, hogy Oszkó Péter válaszolt az ügyészség kérdéseire.
Fazekas Géza hozzátette: a sukorói telekcsere ügyében az első gyanúsítástól számított két éven belül kell lezárniuk a nyomozást, vagyis 2012 augusztusában. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tavaly februárban tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen.
A hivatal elnöke akkor arról beszélt, hogy a kaszinóberuházások koncessziós szerződéseinek vizsgálata során több olyan iratot találtak, amelyek szerintük megalapozzák a gyanút, hogy Veres János - a Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere - és Oszkó Péter érintett lehet az ügyben. Mindkét volt pénzügyminiszter visszautasította a feltételezést. Veres János szocialista országgyűlési képviselőt a Sukoró-ügyben hétfőn hallgatta meg tanúként a KNYF.
Fazekas Géza szóvivő a nyomozati cselekménnyel kapcsolatban akkor annyit mondott, hogy a tanú válaszolt az ügyészség kérdéseire.
Veres János közleményében megerősítette a tanúkihallgatás tényét, és azt is közölte, hogy az ügyben a földcserével és koncessziós pályázattal kapcsolatos kérdésekre az általa ismert összes körülményről tájékoztatást adott. A nyomozás során tanúként hallgattak meg két volt miniszterelnököt, Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet, majd utóbbit hivatali visszaélés miatt meg is gyanúsították 2011 októberében. A volt miniszterelnök akkor panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen. Gyurcsány Ferenc a Sukoró-ügy hetedik gyanúsítottja volt, korábban ezzel kapcsolatban meggyanúsították többek között a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst, és egyik volt igazgatóját, valamint egy korábbi pénzügyminisztériumi szakállamtitkárt is.
Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc személyiségi jogi pert indított Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, elszámoltatási kormánybiztos ellen, mert álláspontjuk szerint Budai megsértette jó hírnevüket azzal, hogy 2010 nyarán azt állította: "dokumentumok igazolják, hogy Sukoró-ügyben Bajnai is és Gyurcsány is hamisan tanúskodott az ügyészség előtt".
A magyar állam tulajdonát képező, Sukoró külterületén lévő ingatlanok Pilis, valamint Albertirsa külterületén lévő ingatlanokra való cseréjéről még a Gyurcsány-kormány időszakában, 2008. július 30-án született döntés.
A Pénzügyminisztérium 2009 februárjában koncessziós pályázatot írt ki játékkaszinó alapítására és működtetésére. Sajtóhírek szerint King,s City néven másfél milliárd eurós, azaz több mint 400 milliárd forintos turisztikai beruházásra készült Sukorón egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport. A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez Joav Blum izraeli-magyar üzletember úgy jutott hozzá, hogy felajánlotta cserére a magyar államnak a Pest megyében lévő - összesen 183 hektáros - gyümölcsöseit.
A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisában rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen az ingatlanok cseréje miatt. Bajnai Gordon az év júniusában miniszterelnökként vizsgálatot kért a pénzügyminisztertől.
Az ügyben Schiffer András - a 2010-es választásokon a parlamentbe kerülő LMP frakcióvezetője - 2009 októberében jelentette fel Gyurcsány Ferencet hivatali visszaélés miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség 2010 nyarán nyilvánosságra hozott egy szakvéleményt, amely szerint a sukorói csereszerződésben a sukorói területek 734,3 millió forinttal alulértékeltek, míg az albertirsai és a pilisi ingatlanok 593,5 millió forinttal túlértékeltek voltak, így a csereügyletben 1 milliárd 327,8 millió forint értékkülönbség állapítható meg.
Kapcsolódó írások:

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

Reklámadó: semmilyen gazdaságpolitikai jelentősége nincs?
Az MSZP szerint a reklámadó bevezetésével a kormány célja az, hogy térdre kényszerítse azokat a médiumokat, amelyek nem állnak 100 százalékig a Fidesz ellenőrzése alatt - mondta el Burány Sándor országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján.
Reklámadó
"Halálos döfést" kaphat a magyar reklámpiac
Nemzeti dohány
Júliusban 5297 trafik nyit ki
Fővárosi Közgyűlés
Szeptemberben megnyílhat a Város Boltja
2. negyedév
3752 ingatlant jelöltek ki kényszer-értékesítésre a "fogyasztóbarát" bankok
Budapesti Értéktőzsde
Emelkedett a BUX
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Noha még nem is volt tápszer
A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása

Természetvédelmi szakemberek találkája az Őrségben
Az európai nemzeti parkok napja alkalmából tartottak magyar, osztrák és szlovén természetvédelmi szakemberek részvételével hármashatár-találkozót az Őrségben.
80 alkotást állítanak ki
Gyerek ARC - a legjobbak a Millenárison
Személyiségét, életművét méltatták
Esterházy Jánosra emlékeztek Morvaországban
Salgótarjánban
Tavaszi Tárlat immáron 32. alkalommal
Salgótarjánban
Palócföldi táncháztalálkozó
Középiskolások ropják
Francia négyes, tíz országban, több mint ötven városban
Kiállítás, beszélgetések...
Kapocs - Diákok a közösségért

Vettel még bizakodik, Alonso már nem
Továbbra is Nico Rosberg az úr Monte Carlóban, a Monacói Nagydíj helyszínén. A Mercedes pilótája ugyan az első rajtkockából indulhat a vasárnapi futamon, egyáltalán nem érzi zsebben a győzelmet.
Szalagkorlátnak ütközött
Halálos motorosbaleset a 8-ason
Kaposvárnál
3 autó rohant egymásnak a kereszteződésben
Így egyszerűbb lesz
Június közepétől regisztrálhatnak a fuvarozók az ÁAK honlapján
Nettó
17 és 85 forint között lesz az útdíj kilométerenként
Monacói Nagydíj
Rosbergé az első rajtkocka
A tárgyalások még tartanak
E-útdíj: több mint 10 milliárdos kompenzáció a fuvarozóknak

Ötös lottó: három páros, két páratlan
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számok kerültek kisorsolásra:
Szabad a bejárat?
18+ képek - Nini, kéjrés van a tangáján!
Azonosították
Már ül a hajléktalant agyonverő férfi - csak másért
Futam
Győrnél állították meg az Ausztriából menekülő bűnözőket
Nem is illett a rózsaszín a fehérhez
18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:47 Vettel még bizakodik, Alonso már nem
- 20:15 Nyakon szúrtak egy francia katonát Párizsban
- 20:03 Agüero szerződést hosszabbított
- 19:41 Ötös lottó: három páros, két páratlan
- 19:25 Balog: a kollégium az élet iskolája lehet
- 19:19 Teke-vb: mindkét válogatott aranyérmes!
- 19:13 Halálos motorosbaleset a 8-ason
top fórum témák:
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.25 19:59
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.25 19:43
- Történelmi interjú Aaron Russo amerikai filmrendezővel2013.05.25 14:09
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.25 13:10
- Több svéd városra is átterjedtek a stockholmi zavargások2013.05.25 11:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


